A nagymarosi duzzasztó építése 1988-89-ben már nagyban tartott. A látvány valóban sokkoló volt. A Dunakanyar legszebb helyén, Visegrád és Nagymaros között a Dunát elterelték, az egykori mederben betonalapozási munkálatokat végeztek. A vaskalapos Grósz Károly háttérbe szorulásával és a reformkommunista Németh Miklós felemelkedésével egyre többen hitték, hogy az építkezés leállítható. Németh Miklós kormánya 1989. május 13-án hozta meg a döntést az építkezés felfüggesztéséről.
Egyáltalán nem biztos, hogy annak idején jó döntés volt a vízlépcső leállítása – legutóbb a 2013-as nagy dunai árvíznél merült fel, hogy az áradás ellen is védelmet nyújtott volna –, de abban a közhangulatban valószínűleg ez volt a legésszerűbb döntés. A kommunista vezetés arról tehetett, hogy a vízlépcső megépítéséről semmilyen, a lakosságot bevonó vita nem volt, a '70-es, '80-as években ez nem volt divat, ezt olvasták a fejükre az egyre erősebb hangú tiltakozók 1988-89-ben.
Éppen ekkor készült el az osztrák vízlépcsőépítőknek szánt felvonulási lakótelep a nagymarosi hegyoldalban, csodálatos kilátással a Dunakanyarra és Visegrádra. Már a függönyök és a szobaszámok is a helyükön voltak, de beköltözni már nem tudtak a munkások. Ma már nehéz kideríteni, de elképzelhető: a munkát már a '90-es évek elején fejezte be a magyar állam, mert ekkor még azt hitték, megéri szállodát nyitni a munkásszállóból.
A vízlépcső leállításáról szóló döntést a nagymarosiak nem fogadták kitörő örömmel. Főleg azok, akik az építőknek adták ki lakásukat, de az is nagy kérdés volt, hogy a munkálatok befejezése után vajon lesz-e pénz helyreállítani a Dunakanyart az eredeti állapotába. Akkoriban ugyanis másról sem szóltak a hírek, mint hogy az ország eladósodott, és nincs pénz semmire.
A tájat utólag rehabilitálták, az osztrákoknak kifizettük a költségeiket, köztük az általuk építtetett felvonulási lakótelepet, a szlovákok megépítették a bősi erőművet, mi pedig 1997 óta pereskedünk a szlovákokkal a hágai Nemzetközi Bíróságon.
Látszik, a szlovákok is kínlódnak, hogy mi legyen a bősi munkástelep épületeinek sorsa. A kormány most éppen menekülteket akar odatelepíteni, de voltak ott szociális bérlakások és irodák is, sőt, olcsó turistaszálló a mai napig működik két épületben.
A nagymarosi felvonulási lakótelep negyedszázada üresen áll. Az osztrákoknak épült egyemeletes, belső udvaros munkásszállóra már a függönyöket is fölrakták, a recepción elkészült a kulcstábla, ott volt a mentők, rendőrök, tűzoltók telefonszáma is, ezek mind a mai napig meg is vannak. Az épület a nagymarosi duzzasztó megépítésének befejezése után turistaszálló lett volna, a maga nemében a bősi duzzasztó is páratlan látványt nyújt és sok turistát vonz.
Itt mondjuk a Dunakanyar az, ami páratlan látványt nyújt, mégsem lett az épületből szálló. A környékén a mai napig álló, félkész családi házakkal együtt – alighanem itt laktak volna az osztrák mérnökök – az egész lakótelep állami tulajdonban maradt, mígnem 1994-ben a Pest Megyei Önkormányzat tulajdonába került az épületegyüttes.
Ekkor kezdődtek a bajok, vagyis inkább folytatódtak. A megyei önkormányzat ugyanis azzal a feltétellel kapta meg a lakótelepet, hogy ide költöztetik a vácdukai és a pomázi nevelőintézet lakóit is. Holland mintára akarták kialakítani az új intézetet. A lakosság tiltakozott – ebből jól látszik, hogy az embereknek mindegy, hogy magyar vagy harmadik világbeli szegény embereknek kell segíteni, lényeg, legyenek minél távolabb legyenek tőlük –, Gyaraki Frigyes, az akkori alpolgármester pedig azt mondta az MTI korabeli tudósítása szerint: "mégcsak nem is a lakosság, az üdülők nyugalmát, avagy a természeti értékeket féltik a gyerekektől, de meggyőződésük szerint nevelőotthont a megye más vidékén is be lehet rendezni, szép környezetben és jó körülmények között, nem föltétlenül szükséges az ország kiemelt idegenforgalmi övezetében létrehozni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése